Ismerj meg jobban

„Ez csak amolyan csodabogár”

Általában így jellemeztek gyermekként és felnőttként is.
Ami valahol érthető is, mert mindig voltak olyan megnyilvánulásaim és cselekedeteim, amire azt mondták, hogy ez nem normális. Később, amikor pedig megismertek, akkor már látták, hogy valójában nincs itt probléma.

Én úgy gondolom, hogy semmiben sem tért el a belső világom másétól, mindössze én magam sem értettem saját magamat.

17 évvel ezelőtt, mikor nekikezdtem a kineziológia tanfolyamnak, ott láttatták meg velem, hogy valójában nem vagyok sem különc, sem pedig csodabogár. Semmi másról nem szólt az egész, csak arról, hogy meg kellett ismernem önmagamat.
Ettől a ponttól indult el egy teljesen új utazás az életemben.
Szó szerinti utazás is, mivel bejártam rengeteg helyet és találkoztam számtalan emberrel. Segítettem, ahol csak tudtam és mind eközben tanultam, fejlesztettem magamat.

Folyamatosan faltam a tanfolyamokat, mert szélesíteni akartam a látókörömet.

Csatlakoztam olyan emberekhez, akik által ismét egy másik világba csöppentem bele és a továbbiakban pedig újra és újra belekerültem ilyen helyzetekbe. Rengeteg nézetbe, ideába, tanításba kóstoltam bele.
Csalódtam mind pozitívan, mind pedig negatívan, de ami a legfontosabb, hogy ez mind épített engem, hisz most ezért is olyan sokrétű és sokoldalú a tudásom.
17 éven keresztül teljesen ingyen segítettem a hozzám fordulóknak.
Volt egy hivatásom, amit profi szinten műveltem, de mindig ott volt bennem, hogy másra vagyok hivatott.
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy beérjen mindaz, amit képviselni tudok és amire bátran mondhatom,
hogy számodra is értéket képvisel, neked is tud segíteni az életed jobbá tételében.
A folyamat nem állt meg és tanulok tovább, mert ez az utazás sosem ér véget.

Tarts velem ezen az izgalmas úton

Az indulásodhoz rögtön
két ajándékot is kapsz tőlem,
teljesen ingyen

Kerülj közelebb
a jobb énedhez

Ajándék segítő
beszélgetés

Válaszd azt, amelyik számodra a leghasznosabb,
de bármelyik mellett is dönts, elindít Téged az utadon.

Bizonytalan vagy?

Nézd, egyszerűen nincs veszíteni valód.
Az e-bookot és/vagy az első beszélgetést ajándékba kapod.
Ezeknek az értéke 20.000 forint, de ez most ingyen a tiéd.

Gratulálok a döntésedhez!

Kérlek, add meg, milyen e-mail címre küldhetem el neked az ajándék e-bookodat.